Black Wolves Saga~Bloody Nightmare~ Auger/Mejojo summary[5]

Spoilereket tartalmaz a végkifejletre, csak az olvassa tovább aki nem bánja.
Karakter végigjátszás: Auger és Mejojo

Huh, hirtelen nem is jutok szóhoz, azt hiszem ez most hosszú lesz, és nagyon beteg...

Mejojo és Auger, két nagyon erős karaktere ennek a játéknak. (Pedig úgy hallottam az első karakter aki köré a történetet formálták az Rath Vogart , az egyik farkasfiú volt.) 3 napig tartott míg befejeztem az összes endingüket, külön Mejojoét, Augerét, és aztán a Twin ED-t, és mindegyiknek ugye volt egy GOOD illetve BAD endingje. Mondjuk talán 1 nap alatt is meg lehetett volna csinálni, de nem éppen leányálom egyik sem, és muszáj volt szünetet tartanom T_T
Én szeretem beleélni magam a történetbe, mindig is így játszottam, de ez volt az első játék ami ekkora hatással volt rám szerintem.(Még Nitro+CHIRAL BL játékai sem) Már túl vagyok a felénél, és most kezdem azt érezni talán mégse nekem való a játékO_o De már a legrosszabbat túléltem, úgyhogy innen már csak jobb lehet. A karakter nevét ugye megváltoztathatod ( én Tinának hívtam el), és azt is beállíthatod legyen arcod, vagy ne. A játék különlegessége még hogy miközben beszélnek a karakterek pózokat váltanak érzelmüktől függően, pislognak is, füleiket is mozgathatják,és a szájuk is mozog beszéd közben.
Mielőtt rátérnék külön-külön az ED-re, először hogy jobban megértsétek őket röviden elmondom mit is tudunk róluk nagyjából(amiről talán csak 1-2 mondatot írtam).
Először is: betegek! Oké, ezt már tudtuk, de miért is váltak ilyenné?
Weblin királyság két hercege Julian mellett, aki az első számú trónörökös volt ugyebár.Anyjuk, aki a király második felesége kegyvesztett lett, és az udvar is lenézte alacsony származása miatt.Még egészen kicsik voltak, és édesek, amikor már szembesültek az őket érő ellenszenvvel. Többek között Julian anyja próbálta megöletni őket, és ez így ment évekig. Volt mikor Mejojo megbetegedett az ételébe kevert méregtől, de az összes orvost a palotában nem engedték oda nekik. Mégis túlélték, és akkor alakult ki bennük hogy senkiben sem bízhatnak meg, csak egymásban. Aztán megölte magát az anyjuk(aki ember volt!). Megzakkant már, és rávette a gyerekeit játszanak vele erőpróbát. Ez már tinikorukban lehetett szerintem. Egy szekrényt kellett eltolniuk, anyja ráerősítette a köteleket, és mondta hátulról csak húzzák. A tudtuk nélkül történt hogy saját anyjukat kötötték fel. Talán emiatt lettek zakkantak? Lehet genetikailag öröklődik az őrület, nem tudom. Az anyjuk talán nem tudta elviselni, hogy már nem szereti a királya, h nincs már senkije.

Na de következzen akkor először Mejojo.
Mejojo betegesen ragaszkodik ahhoz amit sajátjának vél. Legyen az tárgy, vagy ember. A farkasokat gyűlöli, ezért nem tud nyugodni míg mindegyiket ki nem irtja. Az országban 10 évvel ezelőtt történt egy eset, ami erre választ ad.  Anyja ugye meghalt, Julian anyja is, és Juliant megfosztották a jogaitól. Bezárták a toronyba. Akkoriban az ország legjobb kardforgatója Arles volt, egy farkas.Mindenhol tisztelték. Mejojonak volt a Galland-házból egy ember jegyese, már évekkel ezelőtt eldöntötték a szülők h egybekelnek.(Galland a főhősnő is!) Elvira Galland a palotában élt régóta, és Mejojót bátyjaként szerette. Tudta Mejojo nem szereti őt, húgaként gondol rá. Mejojo , ha nem tudnánk milyen, első ránézésre sőt még azontúl is egy szerethető, kedves és nagyon gáláns karakter. Simán belé lehet szeretni. De félelmetesen-ahogy öccse is- tud játszani az emberekkel. Elvira is így lehetett, szerette őt. De szerelmes lett Arlesbe, és ezt elmondta Mejojonak. Megbízott benne, h elfogadja az érzéseit.És így is lett látszólag. Mejojo habozás nélkül áldását adta rájuk, aztán a király elé járultak, és ő is beleegyezett. Kitűzték az esküvőt. De akkoriban tűnt fel a járvány(Zodiba), és Arles beteg lett. A farkasokra ráadásul máshogy is hat mint emberekre. A szörnyeteg valójuk felülkerekedik bennük, és Arles vérre szomjazott, embereket enni. Ezt persze próbálta elnyomni, és mikor már úgy érezte nem bírja el akart menekülni a palotából h egyedül haljon meg valahol. Elvirához benézett elköszönni(addig nem mert találkozni vele), és röviden az lett belőle h evett belőle, Elvira kérésére. Szinte már ott tartottak együtt elmenekülnek, de akkor jött Mejojo....  és kiderült a valódi énje. Esze ágában sem volt elereszteni Elvirát, de akkor ha ellenkezett volna a döntésükkel beismerte volna h vesztett.Ezért bízta apjára, azt hitte ő majd leinti őket. Ugye nem így lett. Aztán Arles betegségét ürügyként kihasználva meg akarta ölni őt.De Elvira elé ugrott, és Arles helyett Elvira halt meg, Arles megsebezte Mejojo arcát, és elmenekült. Innentől kezdve terjesztette el Mejojo azt a téveszmét h a farkasok a hibásak a járványért, és elérte hogy minden egyes ember gyűlölje őket, és vadásszák őket.
No akkor lássuk először a GOOD ED-t:
Fiona Mejojot választja táncpartnerének az elején.Akkor még nem tudja miféle. Kicsit belészerelmesedtem akkor,aww. (A nyelvét is tudja használni) (és amúgy nem győzöm csodálni Fiona ruháit*w*) Fionát már úgy tekinti mintha saját tulajdona lenne, és természetes h hozzámegy. Büszkeségből választotta pont Fionát, mert Elvira a rokona volt ugye.
Aztán megy a main story, Fiona ráébred a testvérek gonoszságára, Rath fogságba kerül, eljönnek a farkasok Arles vezetésével( aki a farkasok ura), és Fionán sebet ejt.Mejojo erre majdnem megfojta őt, azt kántálva megint elvette tőlem ami az enyém! Te is őt választottad?
Fiona álmot lát(mindegyik karakter végigjátszásnál van). Mejojo törékeny oldaláról, és nyelves csók.*w* Aztán kiszabadítják Fionát Nessoék, és emigrálni akarna, de előtte találkozni akar Fiona a farkasokkal. Ott pedig választania kell miről akar lemondani, és mit akar megtenni. De igazából már előtte az volt benne, h meg akarja menteni az orszégot. Ki ne akarná. Az ország pusztulásra van ítélve, és ők egy olyan információ birtokába jutottak amivel az ellenszer elkészíthető. Fiona válaszút elé kerül. Itt mindenképpen azt kell választani hogy megvédem az országot.Otthagyja családját, még el sem búcsúzik tőlük, tudja csak vissza akranák tartani. Julian vele tart. Még van benn egy kis remény, hogy ésszerű érveire hallgatni fognak, és a nép javát fogja nézni az időközben királlyá lett Mejojo( beteg apjukat megölték)
Juliant megölik, őt pedig csak kínozzák és kínozzák. (eddig csak Julian routeján olvastam el a torture scene-t,  de itt még kétszer rákényszerültem, ú de utáltam!!)  Lehet választani ki kínozzon, Mejojo v Auger. De nem akarom részletezni..... brrrr
Aztán jönnek Nessoék és Arlesék kiszabadítani, illetve a farkasok célja a testvérek feje. De csapdába csalják őket, és megölnek mindenkit, egyedül Rath menekül meg. Végignézem ahogy Mejojo és Arles egymással harcol. Arles veszít, és akkor megtudjuk Mejojo irigy volt rá, és azt hitte lenézi őt.Azt hitte el akarja venni tőle a trónt. De Arles felvilágosítja röhögve h ezek téveszmék, mindig is tisztelte őt, és ha elpusztítja a farkasokat akkor sem fog soha megnyugodni. Utolsó erejével Mejojo egyik szemét megsebzi(de meg is ölhette volna mégse tette- a farkasok teste sokkal erősebb mint a macskáké). Szal mindenki meghalt.
Ezután Fiona bekerült újra a palota tornyába.Mejojo felesége lett, a királynő. Miután beteljesítette Mejojo a célját, vagyis a farkasok kipusztítását, üres lett. Az ország felvirágzott, szétosztotta az embereknek az ellenszert(amire inkább nem gondolok hogyan tökéletesített), Auger pedig a jobbkeze. Mejojo mint egy nagy király vonult be a történelembe. Viselkedése  olyan lett mint régen, mikor még Fiona egy kedves, és barátságos Mejojonak ismerte. Éppezért fél tőle. Már nincs senkije aki kint várná, elvett tőle Mejojo mindent ami valaha fontos volt neki. És első, hogy utalás van szexre,lool 
BAD ED:
Mejojo megbetegedett, miután Arles megsebezte. Ugyanúgy mindenki meghalt stb , de Fiona betegágyánál maradt. Fiona odajutott h bármikor képes lenni megölni őt, de Mejojo mégis maga mellett tartja.Neki mutatja meg egyedül a gyenge oldalát. Auger vette át a uralkodással kapcsolatos ügyeket, Fiona pedig úgy érzi már csak Mejojo maradt számára. Összeházasodnak, de nem sokkal később Mejojo meghal. Auger azt mondja neki egyáltalán nem érdekli mi van vele, semmi köze hozzá. Erre Fiona elveszti az eszét(márha még nem vesztette el), maga a tudat hogy nem maradt senkije, ez vezette oda hogy Mejojo mellett maradjon.Ő volt az egyetlen aki még törődött vele, és éreztette hogy szüksége van rá(mégha soha se mondta hogy szereti, csak hogy te az enyém vagy). Aztán öngyilkos lett Fiona, és végre szabadt lett.

Na akkor most jön Auger GOOD ED:
Augerről azt kell tudni, mindenre képes a bátyjáért. Bármit mond neki megteszi, és egyedüli vágya hogy örömöt szerezzen neki.( elég perverz). Utál unatkozni, és ímád játszadozni, manipulálni az emberek szívével.
Ő volt aki összeroncsolta Juliant ugye. Mocskosabb szájú is bátyjánál. Kezdettől fogva utálja Fionát, és nem érti miért tetszik neki egy ilyen banya.
A táncjelenet nagyon tetszett. Fox-trottot táncolt Fionával( ez egy gyors 1920-30as tánc). Utána megy main story, és végül az álom, amiben végigtapizza Auger Fionát, és nyelves csók awww
Torture scene, majd jönnek a farkasok megtámadni a palotát. Auger öli meg Nessot, Zarát pedig elfogja hogy segítsen befejezni az ellenszert. Egye ezt mind végignézem egy szobából, ahova bezártak. Mindezek után visszakerülök a kínzókamrába. Mejojo csak kínoz és kínoz, így telnek el az évek. Auger is észreveszi valami megváltozott Mejojo viselkedésében, üres lett, no fun. Ekkor jön le hozzám, és panaszolja el ezt. Mit tett ő hogy ilyen lett a bátyja? -mondja sírva. Fiona meg se rezzen, na nehogy már megvígasztalja azt aki megölte a szeretteit! De olykor olykor Auger lejön, miután bátyja megkínozta Fionát, és ellátja a sebeit. WTF??!!  Először életében nem ért egyet bátyjával! De egy nap véletlenül meglátja ezt Mejojo, persze hogy kellet. Kirántja a kardját, mondván azt hittem nincs több ellenségem, de te még itt vagy, most is el akarod venni ami az enyém. Auger hiába sírja félreérti, nincs köztük olyan kapcsolat, de kénytelen védekezni, és megöli a bátyját. Teljesen összetör, Fiona pedig lehajol és átöleli. Sosem fog megbocsájtani Augernek, de mellette tud maradni. (miatta maradt még épelméjű szerintem, mert emberszámba vette Auger). Auger király lett, Fiona pedig visszakerült a palota tornyába. Auger szerelmes lett belé, szerinte már az elején ( gondoltam csak nem tsundere?). Az a heves nyelves csók... awwww*w* Fiona tudja a múltban megbocsájthatatlan dolgokat művelt Auger, de úgy érzi ha mellette marad, Auger nem fog több hibát elkövetni.
Nos én ekkor, mikor Fiona is elkönyvelte ezt magában jobb ember lett Auger, akkor rájöttem sikerült! Megváltozott Auger! Őszinte nem csak a szavai voltak, de a tettei is. Szerette Fionát és vigyázott rá, és én annyira de annyira nagy sírásban törtem ki! Amúgy is érzékeny típus vagyok, de azért a meghatódás és a nagy bőgés között nagy a különbség,lol  Valahol még volt bennem remény, hogy nincsenek teljesen elveszve, és valamelyiküket meg tudja változtatni Fiona. Mejojonak nem sikerült, benne túl sok volt a  gyűlölet, de Augert bátyja láncai tartották fogva. Nem is tudom, nem volt 10 perc se amit szétbőgtem, de ezalatt kétszer fordult meg bennem hogy na hol van a nyuszi elásva, vagy mi, és mikor döfi le hátulrólxD
Az utolsó jelenet után következik egy kb 5 perces dal, az ending song(ami amúgy is olyan szomorú). Annyira de annyira örültem, hogy sikerült......
.......
........
de aztán véget ért a dal, és Auger csak egy szót mondott még.

"TE HÜLLLYEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE!!!!!!!!!!!!!"

Állam leesett. Becsaptál de mocskos ..*cenzúrázva*
Már ott tartottam hogy megszeretlek Auger, és fanolni foglakxD
Ennyire még nem szedtek rá.  Anya is tanúja volt ennek, hiába mondta ne vegyem komolyan, és h ne higgyem el olyan könnyen.. Hát már nem is fogom! Mondjuk jókor jövök rá, már épp elégszer csaptak be a játékban.

Szal..
BAD ED:
Fiona terhes lett, és ikreknek adott életet  De hogy ki az apa az már más tészta.Fiona összeházasodott Mejojoval,  de Auger megölte. Ő lett a király, és ekkor derült ki h terhes Fiona. Azt  mondták mindenkinek Mejojoé, de Fiona tudja nem igaz... Miközben Auger átöleli Fionát és lesmacizza szúrja le , úgy hogy Fiona mégcsak észre se veszi. "Már nem veszem hasznodat"

TWIN GOOD ED:
Fiona behunyja szemét, és elrejti agya egy zugában a szörnyűségeket. Mejojoval összeházasodott, és boldog. Nem maradt már senkije csak ő. Van két gyereke, egyikük apjára hasonlít, másik ember. Fiona tudja ő sosem lehet király, és lehet nem is fog élni sokáig... Mejojo ahogy Fionát, úgy gyerekeit sem engedi a palota falain túlra. De már Fiona nem is akarja látni a világot. A borzalmas, hogy teljesen abban a tudatban van Nessoék még élnek, csak nem akarnak vele találkozni. Kétszer is vissza kellett pörgetnem. Nessoékat Mejojoék megölték, de Fiona azt hiszi még élnek! Valószínűleg ha elfogadná h már nincsenek, és arra gondolna mit csinálnak Mejojoék mikor nincsenek vele, akkor őrülne meg teljesen. Így látszólag bár, de képes egy felszínes boldogságot létrehozni magában.... Jesszus!

TWIN BAD ED:

Fionát nem engedik ki a kínzókamrából, már évek óta. Elvesztette saját magát is már, alig emlékszik rá ki volt hajdanán, és családjára. Csak a fájdalom élteti amit az ikrek adnak neki, a fájdalom örömet szerez neki, mert attól érzi hogy életben van, és Mejojoék nem hagyták el. Mert egyedül csak ők maradtak számára...

Megjegyzések