[VN összefoglaló] Black Wolves Saga ~Last Hope~ ( Nesso route )


Nesso Galland  
Nessóval az első játékban is lehetett játszani, de a legjobb ED-je is épp elég kérdést hagyott maga után. Már akkor lehetett érezni valami nincs rendben vele, mintha nem tudna szabadulni a benne rejtőző sötétségtől, ami húgához láncolja.
Nesso húga miatt lett lovag, és nem is akármilyen, az ország legjobbja. Ennek köszönhetően sikerült elutasítani Mejojo folytonos kéréseit, hogy ne kelljen a palotába költöznie húgának. Fionát 6 éves korában jegyezte el Mejojo, de apja félt odaadni őt bátyja esetéből kifolyólag. A bátyja lánya volt Elvira, akit megöltek a palotában ( Arles szerelme). 
Nesso ötlete volt a torony építése is, ami szintúgy távol tartja Mejojótól, aki ezért zsigerből utálja, és elküldte az északi határhoz szolgálni, Bialesshez.  Ez mind azért volt hogy távol tartsa, de nem vált be, mert Nesso mindig talált okot hogy hazajöjjön szeretett húgához.  A történet előrehaladtávol aztán Fiona megfertőződött Zodivával, és épp hazafele tartanak Shalmessen birtokuk felé, amikor is szembetalálkoznak Mejojoval, és Augerrel. Nesso a Soldva-incidens alatt kezet emelt a CCK-ra, Mejojo személyi testőrségére,  Rath és közéjük ugrott, mert meg akarták támadni húgát, aztán Rathot Fiona kérésére magukkal vitték egy darabon, mert súlyosan megsérült.  CCK ezt jelentette mind Mejojónak.  Már akkor éreztem ez felér egy felségárulással, és akár meg is ölethetik ezért Nessót, de Nesso bízott benne tisztázódik ez a „félreértés”, ahogy ő nevezte, mert ő csak a húgát akarta megvédeni, esze ágában sem volt ellenszegülni Mejojónak.
Aztán találkoznak Mejojóékkal, aki meg is mondja már elfogták az apját, és Fionát magukkal viszik  a palotába, Nessónak pedig kegyesen megadják a lehetőséget hogy kimagyarázza magát, és családját a helyzetből. De akármit is hoz fel Nesso mindre van válaszuk Mejojóéknak, semmi sem képes őket meggyőzni arról tévedés történt, és nem lázadt fel a királyság ellen. Fiona érzi semmi nem képes őket meggyőzni, mert eszük ágában sincs megbocsájtani neki. Nesso megkérdezi mivel bizonyíthatja be a hűségét, erre Mejojo azt válaszolja mondjuk ha lenyalja mindkét cipőjéről a koszt. xD
Nesso szemberebbenés nélkül megteszi.
Aztán ez sem győzi meg végülis őket, és sikerül elmenekülniük lovon.
Ebből is látszik Nesso milyen végletekig képes elmenni a húgáért. „ Érted mindenre képes lennék.”- mondta nem egyszer. Mondjuk egy kicsit kimochiwarui volt, amikor ebből veszekedés alakult ki, hogy kibe mekkora büszkeség szorult, és Nesso megjegyzi ő akárhol megnyalná  a húgát.
Eztán Grinwaldba tartanak, amit porrá égettek a farkasok, és Bialess felé veszik az irányt, ahol Elza visszafordul.  Mejojo szabad kezet kapott a királytól a Zodivát illetően, és kiadott egy rendeletet, ami szerint mindenkit különítsenek el, aki bármi jelét mutatja a járványnak. Persze hogy aztán mindenkit majd kivégezhessen. Megfosztja a Galland családot jogaitól,és elkobzi a vagyonukat.  Mikor a király megtudja hogy elárulta őt hű barátja, Edgar Galland, a reakciójára felkapja a vizet Mejojo, persze nem önti szavakba, de belül forrong ezért, hogy miért adja fel ilyen könnyen, ennyit jelentenek neki a barátai? Nem tudom, de ez egy kicsit furcsa tőle. Mit érdekli ez őt?
No eztán Bialesst megtámadják a farkasok, akiket sikerül visszaverni, mert időközben megérkezett Elza, és a lovagseregük, aminek Nesso a vezetője. Viszont Fiona ágynak esik, karján előtűnt a Zodiva fekete jele. Innen kezdve kevesebb mint 1 hete van, általában ennyi idő alatt végez a járvány egy emberrel, csak plusszba még rájön hogy Robeira-faj, talán ennyi ideje sincs már. Nesso is még lábadozik, de Zara megkeresi, hogyan menthetné meg húgát. Itt azt mondta Nesso ha nem szólt volna neki Zara arra hivatkozva még nem épült fel, biztos megölte volna.  
A Zodiva ellen felveszik a harcot, mert pár évvel ezelőtt már kifejlesztették  az ellenszert, ami megelőzi a járványt, de minden orvos megöltek ezért, kivéve egy élte túl szerencsésen, a kutatási papírokat pedig jól eldugták a palotában. Nélkülük nem lennének időben készen az ellenszerrel, ezért Nessonak mindenképp meg kell szerezni őket. A két kutyumutyi beoson, és elcseni  a papírokat, míg Nesso távolabb megküzd a királyi hadsereggel, hogy elterelje a figyelmet róla. A papírokat sikerül megszerezni, viszont az ütközetben Nesso megsérül. Auger lelövi a lovát, és leesik róla Nesso. Mellesleg nagyon izgalmas, mondjuk minden, de a harcokat különösen szeretem, Nesso is jó stratéga, és hatalmas volt ahogy előretörtek.  Mejojoékban az tetszik egyedül hogy sosem múlasztják el a harcot, és jól tudnak bánni a fegyverekkel, nem lapulnak hátul vagy a palotájukban mikor a seregük küzd. Jó, mondjuk nem azért teszik mert milyen jó hercegek, hanem mert undorító állatok, de akkor is…
Nesso kómában van már 5 napja. Fiona lassan felépült. Benéz bátyjához, aki a hangjára felébred. Minden rendben látszólag, de még sincs. Nesso nem emlékszik rájuk a fejét ért ütés miatt.
Innen kezdve lesz nagyon furcsa az egész. Igazából még mindig emésztem, és sok mindent nem tudok hova tenni. Nesso nem értelek.
Megküzdenek újra Mejojoékkal, és el akarnak menekülni az országból, hátrahagyva apjukat, akit nem tudnak kiszabadítani. Nesso látszólag ugyanaz, de mégsem, mindenkivel látszólag ugyanúgy viselkedik, nincs az a hatalmas változás mint amire lehetne számítani, de Zara mégis azt mondja teljesen más lett belőle mint a baleset előtt aki volt. Fiona nem érti, de lassan ráébed. Vele változott meg. 
Bátyja mielőtt elment a harcba, megcsókolta, mondjuk erre már nem emlékszik valszeg Fiona mert akkor nem volt teljesen magánál a magas láz miatt. Fiona ráébred bátyja szerelmes volt belé, és már nem ő a legfontosabb a számára. Aggódik érte, tudja hogy a húga, és szereti  de most csak úgy viselkedik vele mint egy rendes testvér a húgával. Fiona pedig elégedetlen vele, mert ő is szereti őt, igaz későn jött erre rá.  Nessóban szerintem ez volt a sötétség, hogy soha nem volt képes szétválasztani a kettőt. Nem tudott húgaként bánni vele, de nem tudott soha úgy bánni vele mint a szerelmével. És most hogy itt egy idegen nő, akiről azt mondják a húga, hát mint egy normális ember próbál úgy viselkedni vele mint ahogy elvárják, a húgaként.
GOOD ED:
De miközben menekülnek rájuk támad Mejojo hadserege, és Mejojo felajánlja megkíméli Fionát ha odaadja neki, Nessonak persze fejét veszi azonnal.  Nesso simán odaadta volna is, amire a régi Nesso soha nem lett volna képes, ezt meg is jegyzi a testvérpár, hogy furcsa lett Nesso, aki persze nem érti.  Fiona nem akarja, és ahogy látja Nesso elveszik a húgát, hirtelen kardot fog rájuk, mert előtört belőle az érzés,hogy nem akarja senkinek odaadni. Mindenki megmenekül, senki nem hal meg az ütközetben,  amiért egy hatalmas kő esett le a szívemről. Fiona elmondja az érzéseit Nessonak, akit felkavarja ez, és azt mondja tartsák meg a húg-bátyó viszonyt, semmi többet. Ezután visszatér Fiona Shalmessenbe, Nesso és apja a palotában vannak, mert meghalt Mejojo és Auger a farkasok által. ( Az előző harcban támadtak rájuk, és ezt kihasználva tudtak elmenekülni Fionáék.) A Galland-család egyike a legbefolyásosabb nemesi családoknak, és a hír hogy elkészült a Zodiva-ellenszer pillanatok alatt szétterjedt a nemesi családok közt. Nessóra hősként néznek ezért, a király meghalt, és nincs örökös. A nemeseknek kell eldönteni mi legyen, és sokan Nessot akarják. Fiona mióta elmondta az érzéseit, nem látta viszont bátyját, aki időközben király lett.
Ugye milyen furcsa?? És azt kell mondjam nagyon is illik rá a király-szerep, bár a történet nem mondja hogyan uralkodott, de el tudom képzelni,mert Nesso mindig is olyasvalaki volt, akire mindenki felnézett, és vakon követték. ( pl.serege). Tehát Fiona már a sima testvér-viszonyt is elveszítette vele, hiszen már király lett. Bált rendez Nesso, királynőkeresés-szempontjából, és  a nők bomolnak érte  ( én is azt tenném).  Táncra felkér, és közben megkérdezi hogy érzek iránta. Mondom ugyanúgy érzek, akár vannak emlékei, akár nincsenek, szeretem őt teljes szívemből. Nesso pedig azonnal kihirdeti megtalálta  a jövendőbeli királynőt. Ezt később annak tudták be, Nesso meg akarta erősíteni a családot, senkit nem foglalkoztatott a féltestvére vagyok, de Fiona nem érti miért pont őt?
Visszatértek az emlékei? Talán.
De  mégha így is volna, ő akkor is szeretne, akár vannak emlékei, akár nincsenek.

BAD ED:  Nessót megöli Mejojo és Auger, a fejét levágják, és az ölembe teszik amíg a palota felé tartunk. Ahol pedig tetőtől talpig a jól megérdemelt kínzás vár rám. De hiányzott tényleg. *keserű mosoly*


Csak én érzem furcsának?  Ráadásul megannyi kérdést felvetett bennem, amikre nem adott választ. Nem olyan egyértelmű a vége, mint pl. amilyen Rath-é volt. Nem tudom hova tenni Nessót.  De azt értem kellett ez a baleset hogy képes legyen továbblépni, mert mindig is az volt az érzésem nincs változás a hozzám fűződő viszonyában, ami éppen azért van, mert soha nem tudta szétválasztani a kettőt, hogy a húga vagyok, de a szerelme is, ezért mikor elvesztette rólam az emlékeit, márcsak nőként tudott rám tekinteni, és ezért kavarta fel az egész dolog. Szabadabb lett, hogy megszabadult ettől a nyomástól magában, és szabadon tudott végre szeretni. Saját maga volt az ellensége. Tényleg furcsa vagy Nesso, de nagyon szeretlek.

Megjegyzések