[VN összefoglaló] Black Wolves Saga ~Last Hope~ (Pearl +Richie+ Zara route )


Pearl & Richie

Két 12 éves kisfiú, akik a kutya-fajhoz tartoznak. A háborúban meghaltak a szüleik, azóta fordult rosszra a sorsuk. A Galland-család fogadta be őket, mint Fiona beszélgető társait, eleinte nehezen szokták meg új helyzetüket, bizalmatlanok voltak, azt hitték rosszul fognak bánni velük, de seperc alatt jó barátokká váltak Fionával.
Mikor megtudtam ők is játszható karakterek lesznek elég „Na ne már!Ez vicc?” féléket gondoltam, de már a történet elején meglepődtem rajtuk, hogy nemcsak édesek, de ki tudnak állni magukért, saját lábukra állni. A történet végefelé Nesso egy nagyon fontos küldetést bíz rájuk, hogy lopózzanak be a palotába, és csenjék el a Zodiva-kutatás eredményeit, amit sikerrel végig is hajtanak.   Olyanok mint két tojás, és elválaszthatatlanok egymástól.  Nekem tetszett a route-juk, bár nem hiszem komolyan vette Fiona Pearl-t vagy Richie-t mikor házassági ajánlatot kapott tőlük… Pearl elszegődik Nesso alá szolgálni  3 évet, azalatt megerősödik, és ugyan 15 évesen is egy baba, de már egy fokkal felnőttesebb kinézetű. Richie-ben nem voltak ilyen ambíciók, ő rámvetette magát, és szájon csókolt, szerintem Fiona se vette komolyan….  Különben is Nesso sosem hagyná,lol
A BAD ED-ben egyikük meghalt, míg feltartóztatta a CCK-ot a palotánál, elég szomorú volt, de megmentettek egy farkast, aki hívott segítséget, bár sosem sikerült eljutniuk az erődig.

Zara Skeens

Zarát nagyon szeretem, ő a legnormálisabb az egész játékban, igaz a BAD ED-ben megmutatja azt az oldalát, amit nem szeretek, önpusztító lesz, és veszélyes másokra,  valahogy annyira nem illik hozzá mikor eszelősen elkezdett kuncogni, de mindenkiből mást vált ki Fiona halála.
Zara 22 éves, a nyúl-fajhoz tartozik, és a Galland-család komornyikja. Háborús árva, a szülei nagyszerű orvosok voltak, de amúgy az egész fajra jellemző hogy értenek az orvosláshoz, ezért is pusztították ki Mejojoék anno őket. Zarát utána eladták rabszolgának, elmondta emberszáma se vették, pokoli napokat élt át, amikre nem szívesen emlékszik vissza,  sokszor gondolt a halálra akkoriban. Aztán Edgar Galland, Fiona apja házához került, ahol újra elkezdett élni. Fiona jelentette neki a biztonságot, és a nyugalmat, neki szentelte az életét.  Egyfolytában gyógyszereket készített Fionának,  hogy túlélje mikor beteg lett.  Zara Nessónak jó barátja, erre volt BL-hint is, de csak nagyon kicsi. BL–hint amúgy volt még Rath/Guillan-nál is, meg persze ott van Mejojo/Auger elmebaj pár.xD
Ishida Akira nagyon jól alakít benne, ő Zara seiyuuja. Megállt a szívem mikor először meghallottam Zara aggódó hangját. Egyfolytában a betegágyam mellett volt, mikor  megfertőződtem a járvánnyal,  és a kutatási eredményekre várt. Egyszer elaludt az ágyam mellett, én meg meghúztam a fülét, mert mozgott álmában, biztos álmodott. Nagyon édes volt!
Nesso a végén odaadott neki, mert megbízik Zarában, és tudja  Zarával boldog leszek. Ott maradtam vele, mert folytatta az ellenszer-készítést, utalás volt rá a farkasokkal szövetséget kötött, hogy őket is meggyógyítsa. 
Azért is tartom Zarát a legnormálisabb karakternek, mert a szörnyű múltját maga mögött hagyta, és nem kereste a bosszút, pedig minden oka meg lehetett volna rá. Azt nézi mi jó a többieknek, mit adhat, nem pedig mit vehet el, ezért is szeretem annyira őt.  Jól bánik a karddal is, bár nem annyira mint Nesso, de meg tud védeni mikor arra kerül a sor.

Megjegyzések