[VN] Danzai no Maria ~The Exorcism of Maria~ ( Munakata/Uriel)


Nohát, eddig két karakter routeját játszottam  végig, kihagyva a BAD ED-eket.
Csak pár gondolat erejéig írok róluk.

Munakata Shiryuu
Őt néztem ki legelőször, mert élek-halok a tsunderékért. Szegénykét gyerekkorában érte egy trauma, ami miatt meggyűlölte a nőket, és nem tud megbízni bennük. A gyerekekkel meglepően jól tud bánni, és ők is csüngnek rajta. Kötelességtudó, és szigorú, ő a démonűzők vezetője, és egyben az iskolai vívócsapaté is. Gyerekkorában egyfolytában verekedett, és a pap tanácsára kezdte el a vívást, hogy ott vezesse le a haragját, és ne a társain.
Először az ED2-őt játszottam végig ( hajnali 3-ig), és nem győztem bőgni. Ebben szembesül az érzéseivel Maria iránt, és választania kell melyiket tartja fontosabbnak. Eddig azt gondolta a nők csak rosszat akarnak, és ártanak csak a férfiaknak, és mivel pap akar lenni a szerelem nonsense. A dívája aztán elhagyja, mert szerelmes lett, és sokáig őrlődik mitévő legyen. Valami eszméletlenül szomorú volt ahogy egy este betakar, azt hisz alszom ( és már megint átmentem E/1-be xD), és először megpuszilja az arcom, utána meg megcsókol, és közben sír felettem.  Már majdnem felszállok a hazafele tartó gépre, mikor felbukkan és végre kimondja hogy maradjak vele. 
Az ED1 viszont engem inkább BAD Ed-re emlékeztetett, mert ott nem engem választ, hanem megtartja a díváját, úgy hogy a fülem hallatára azt mondja tévedés volt csupán az az este. Hazudik önmagának, de azért hogy meg tudjon védeni a démonoktól. Összetöri a szívem, de mellette maradok.


Demon Uriel
Uriel Maria dívája, egy nagy erejű démon, akivel szerződést kötöttem hogy megvédjen és segítsen feloldani az átkot.  Démoni élete több mint 1300 évre rúg, előtte angyal volt, de vétkezett és letaszították a pokolba. Nem derült fény arra mi is volt a bűne, de megbánta és azóta segít az embereknek és eszi démontársai szívét hogy megbocsájtást nyerjen. Uriel első látásra nekem nagyon is démonnak tűnt, féltem tőle, de mikor beleköltözött Maria plüsijébe akkor sikítottam összevissza és jöttem rá mennyira édes. Nagyon aggódik Mariaért, és még akkor is vele marad mikor már nem köti össze őket a szerződés. Gyerekkora óta vele volt, és megvédte, anyját és nagyanyját is ismerte. Faither( vagy nem tudom hogy írják) mondta nem gondolkodtam el azon még hogy Uriel az apám? Azt hiszem bőven este volt már mikor ehhez a részhez értem, és mondta lehet Uriel gyermeke az anyám, és aztán anyámmal is összefeküdt és az apám. Azt hiszem kicsit nagyon sikkantottam és egy hatalmas MIIIIIII??-t kiáltottam amire anyám felszisszent a másik szobából. De kiderült semmi ilyesmi nem történt, mert akkor valszeg örökre megutáltam volna őt, és hát soha a büdös életbe nem tudna akkor visszaváltozni angyallá.
A végén egyedül küzd meg Azazellel, aki egy szintén bukott angyal volt, és a bűne az volt szerelmes lett egy nőbe, és gyermeket nemzett ( amiből ugye lettek az  óriások). Egy arkangyal követi végig Urielt, de nem avatkozik közbe. A harc előtt letesz engem, és megkérdezi meddig mennék el érte, mire lennék képes. Bírom hogy eddig egyik karakter sem mondta ki hogy "Szeretlek", sokkal inkább a cselekedeteikből derül ez ki, ami nagyon tetszik. Nagyon durván lesmaciz, nyelves csók, és még a bugyimba is be akar nyúlni, de aztán mondta dehogy fog velem xxx-et csinálni, nem figyeltem rá hogy mi történne akkor? ( ugye a szörnyszülöttekre érti). Mikor azt mondta "Lazítsd el magad" ledobtam a gépemet, és őrülten forogni kezdtem az ágyamban, a párnámba nyálazva. xD Aztáén eh, mégsem,fene,lol, de még sokáig égett az arca Mariának. Hirakawa Daisuke nagyon jól adja vissza a hangját!
Szal a vége az lett újjászületett angyalként, de sosem teljesedhet be a szerelmünk. Az arkangyal ugyan megengedte lássuk egymást, de soha senkinek nem mondhatjuk el mit érzünk valójában. Mikor megmentett egy démontól angyali alakban annyira szép volt, és szintén elbőgtem magam mert ugyan nem lehetünk együtt de mégis érezni lehetett mennyire boldog most Uriel. Keserédes vég, de mégis boldog lett.

A játék amúgy inkább shounen, mert tele van harc jelenetekkel, de ezek a keserédes romantikus részek a végén mindent megérnek. Azt hiszem egy gyémántra bukkantam, hogy megtaláltam ezt a játékot.:D

Megjegyzések