[VN] Danzai no Maria ~The Exorcism of Maria~ ( Joker/ Hiyori)

 Joker
Ahhoz hogy végigjátszam Jokert Hiyori routeján kellett végigmennem, amihez semmi kedvem nem fűlt, de arról majd később, most Jokerről mesélek.
Ő az a tipikus kakkoii karakter, akivel már az első perctől fogva játszani akartam, de nem jó rögtön az ellenség levesébe belecsapni.
Joker a Club Hellfire ganghoz tartozik, akik a játékban személyesítik meg a gonoszok csoportját. Ők akarják feléleszteni Azazelt, hogy aztán hatalmat szerezzenek és lerohanják az emberiséget. Jokert Faazaa( fogalmam sincs hogy kell írni, így most maradok romajinál) fogadta be, és kötetett vele szerződést démonokkal. Hasonló szerződés áll köztük mint Maria és Uriel között, de mégis teljesen más. Nincs semmiféle kötelék közöttük így ha gyengének bizonyul  démonjuk, lecserélhetik simán anélkül hogy odaadnék a lelküket érte cserébe. Ők is ugye démonűzők, csak pénzért csinálják. Joker már az elején érdeklődést mutatott irántam, és odaadott egy mobilt amin álítólag bármikor beszélhetek halott anyámmal a pokolban.
Míg a többiek Uriel miatt akarnak megszerezni ő engem akar csupán azért hogy legyen kivel teáznia. Él hal a teákért, kicsit Alice csodaország beütése is van a bohóc szerkója meg a hóbortjai miatt.
Összeségében nem tudok kiigazodni rajta, a két ED is kicsit kusza, és sok kérdőjelt hagyott maga után.
Sok infót például teljesen másvalaki routejáról tudtam meg róla, mint hogy már lehetetlen démon nélkül léteznie, és hogy igazából már rég halott, mert vmi gyógyíthatatlan betegségben szenvedett és Faazaa segített neki, hogy démonokkal kötetett vele szerződést.
A két ED nem sokban különbözik. Megszöktet a börtönből, és együtt élünk egy kis lakásban a dugipénzéből egy ideig. Nagyon kedves velem, tisztára olyan mintha friss házasok lennénk, és eszméletlenül kawawee. Itt azt mondja már neki sincs démonja, ahogy nekem se, így küzdeni se tudunk mikor ránktámad Vega hogy kinyírjon. ED1-ben mielőtt ez megtörténne kiugrunk az ablakon és öngyilkosok leszünk, de végem volt ahogy ezt mondta Mariának.
Valami olyasmi volt, hogy látod az eget? Repüljünk át az egen, és annak túlsó felére, mert ott van a mi jövőnk, ott leszünk együtt.
Keserédes vég, mégis olyan szép valahogy, mert igazából amúgy is meghaltunk volna , csak idő kérdése volt, mert az átok nem tört meg és Joker se élhet démon nélkül...
ED2 viszont teljesen kusza. Mielőtt ránktalált Vega felébredtem a pokolban, ahol együtt éltünk egy kis házban. Nem tudtam melyik volt az álom, csak felébredtem és puff, házasok voltunk. Átjöttek anyámék és teljesen raburabu volt minden, a Jolker kiss CG végre megvolt, de így eléggé úgy tűnt egyik se valóság, és sztem még mindig a börtönben voltam valami varázslat alatt.


Kujouin Hiyori

Hiyorit utáltam az elején. Kevés karakter van akit úgy tényleg utálok és nem is akarnék vele játszani, de hát muszáj volt Joker miatt. Az első benyomáson róla beteges, vallásos köcsög kis mitugrász volt, de sosem képzeltem végül felkerül a kedvenceim listájára.
Mindegyik karakter eddig átment vmiféle jellemfejlődésen, és Hiyori sem volt kivétel.  Kétszer is megpróbálta kiűzni belőlem Urielt, kikötözött és tűzzel vassal is képes lett volna igazságot szolgáltatni rajtam. És ott van még az önsanyargatás. Milyen épelméjű tizenéves ostorozza magát? Oké, de most eltekintek a vallásos képzetétől, Hiyori ugyanis már hozzászokott a fájdalomhoz dívája révén, aki Hiyori fájdalmából nyeri erejét a támadásokhoz. Elég szörnyű múltja is van szegénykének, nem csodálom hogy ilyen befelé forduló lett, és senkiben sem bízik, ami nagy részben apja miatt történt. Ahogy a történet halad Hiyori elveszíti a látását a dívája miatt, és előbukkan nála az Angyalbetegség tünetei. Testét ellepik a fehér tollak, és bekényszerül feküdni arra az undi helyre, ahol saját magát is elveszíti, teste leépül, és kívül belül tollak borítják majd, teste egy új angyalnak fog burkot biztosítani aki lejön a földre. Elég undorító dolog, de Hiyori megbékél vele mert így közelebb érzi magát Istenhez, és gyógyszert nem akar beszedni mert az eretnekség.
Na de a vége mégis megküzd Jokerrel, és itt az ED1-ben legyőzi Jokert, de elkezdődik nála a végző fázis a betegségben, amikor egész testét elborítják a szárnyak. Itt én is vele megyek, és a testünk eltűnik, egy békés helyre kerülünk ketten, örök álomban, de mégis együtt. Nekem tetszett ez a vég is, megható volt és érezni lehetett milyen boldogok.
Az ED2-ben Hiyori megvéd Jokertől, és kómába esik. Mikor felébred megitatom vele a gyógyszert, és életet lehellek belé szó szerint. ( nyelves csók!). Lassan felépül, már tud járni. Apja eljön és békességben újratalálkoznak, Hiyori még sosem volt ilyen boldog. Elfogadja hogy többet nem harcolhat démonűzőként, mert szerelmes lett, és minden jó ha a vége jó. Meglepődtem azon a kiss CGn, fuhúú.:D
Összeségében Hiyori nagyon cuki, és ugyan sok hülyesége van, de megbocsájtható mert úgyis kiverem belőle idővel,lol

Megjegyzések